De addig, amíg a Bagelitek uralnak, ez még ábránd szintjén sem valósul – kinek van kedve ábrándozni!  Fel! Az embert ne hagyja el soha a humor! Emlékszünk még az elejtett fonálra. A feltámadás elmaradásának félelme az elégetés kapcsán – ha nem tudja a megfizethetetlen temetés költségét „állni” az elhunyt. Rögvest folytatom, de itt egy cinikus közhely következik, az ateisták mondása = hitetlenek írták temetőjük bejárata felé: Föl – támadunk! Én pedig ezt tovább viszem: Támadjatok még életetekben, támadjatok meg minden igaztalan megkülönböztetést, háttérbeszorítást – kiszúrást veletek – velünk történt elbánásokat, nótaelhúzást. Mert, halottá lészen mindenki, okossá aki meglát, művésszé aki művelve magát tanul és hülye aki mindezt nem teszi. Képezzétek, - zük magunkat és akkor nem vehetnek hülyeszámba bennünket, tizenötmillió értelmest – művelődésre készt. Megtörténte után, nem tehet majd fel a Bagelite olyan kérdést, amiben  megkérdezi ezt – azt miből fizesse, miként álnok pofával már megtette így „… miből vegyek el pénzt, a nyugdíjasoktól (ez a szó is hazug álnokság, mi nem díjasok vagyunk, minket nem díjaz senki – csak becsap és ellopva ez általunk termelt kereseteket, nyomorban tart, persze a kisebb részt egekig fizetve érdemtelen) ne emeljem a munkabért, ne kérjek kölcsönt miből, miből legyen pénz erre – arra” így a legfőbb Bagelite hálátlan, undorító, álnok főszolga, aki legfőbb úrrá lopta, csalta magát. A dolog annyira meghaladja a mi egyszeri életet élő kiszolgáltatottjainak gyakorlatát és képzeletbeliét, hogy az ember szinte zavarba jön, ha előveszi (venné) a nyolcezer milliárd bevételt kitevő összeget, ami fölött kakaskodnak, mint más szemétdombjára merészkedők, az uraló pártok! Megkérdeztem az úgy nevezett tanult, mívelt emberek sokát; mondaná meg mennyi jutna tízmilliónak az adósság, szolgálat rendbetétele után, ami közel ezerötszáz milliárd (kamat) maradó hatezerötszáz milliárd, ebből az ötszázmillió az EU- , a NÁTÓ – ha jól és mégis jól tudom?! Hát vegyük  - véve a hatezer milliárdot, mint a Társadalom, a KÖZ, a Haza, a Nemzet életviteléhez adott összeg mire valóságán túl; mire költetik?

Figyelemmel az ötmilliárd útjára, ami a pártok – Nemzetátkok – működését biztosítja! Nem a tízmillió dolgos emberét, hanem azt a párszáz ezrét, akik így elnyomó, élősködő, Nemzet – Ország rontó útra vezették, adták magukat. Az ötmilliárd = ötezer millió. Ha ezt elosztjuk tízmillióval (nem tudtam egyezségre jutni – képzeletünk is felülmúlja az összeg) Hát szabad ezt? Nem! ÖTMILLIÁRD! Menyi ötlet, mennyi megvalósítandó, megvalósítható ésszerűség, NÉP boldogító lehetőség! Mennyi?

Osszuk el végre, osszuk; hatszáz millió forint, de csak legyen hatvanmillió forint, minden magyar költségére hatvanmillió forint.

És a kérdés ekkor hangozzék fel, vajon: hatvanmillió, de hatmillió forint megléte mellett miért kell embereknek az öngyilkosságon (szomorú tény) túl, ha ezt nem teszi, nyomorúságán a nincstelen, életnek nem nevezhető szenvedéseit kapva így – úgy létezni? Na, tessék válaszolni! Miért? Miért? Miért? Ezek tudatában kérdem; hányan kérték ki (ami megillet minden állampolgárt – én sem, de ki fogom kérni) az államháztartás könyvelését jogos ellenőrzési szándékkal? Nem tudom? De gondolom senki, miként én sem! Hát ezért tudták, tudják bűnüzelmeiket véghezvinni!

Én, mint átlagpolgár, el- és lassan kihűlve, munkától és jogos járandóságomtól eltiltva, abból kiforgatva (a szégyenkezést elkerülendőn csak a felét, illetve annak kétszeresét bevallva hatvanhat ezer forintot kapok, a megszégyenítő nyugdíjasság okán!) Ezt tőlük nekem és sorstáraimnak, azon vikkendezői a megszállásnak, akik az előzőekben ama hajó fedélzetén úgy nyugodtak bele Hazánk hajójának süllyedésébe, hogy közben azt mondották: „hagy süllyedjen, nem a miénk!”. El tudod te képzelni, sorstársam azt, mit lehetne évi hatmillió, illetve hatvan a valóság – ból tenni a tizenöt – tízmillió érdekében?! Elmondom: egy folyóvízi vízikerék vízre tevésének ára nem éri el az egymilliót, haszna: világítás = meleg, higiénia. Megtérülése egy-két év! Haszna a kiszolgáltatottság megszünte! Örök – örök, mert állandó!

Ezen haza sok-sok folyója, folyamja bír ezen lehetőséggel! Nem kell gát, esetleg küszöb – duzzasztás semmiképp. És ez még csak egy millió forint! De legyen kettő, három! Felbecsülhetetlen! Az, akinek nem nyomják közüzemi díjak, életminősége ezerszázalékkal változik jó irányba! Nem betegszik meg szorongástól, rettegéstől, félelemtől, a kikapcsolás rémétől!

Ez nem hat millió; felbecsülhetetlen! Ez Nemzetlélek emelő!

Tehát ama kérdés: „miből”? Ebből a hat – hatvanmilliót kitevő ötmilliárdból! Mennyi ma egy temetés költsége? Túlzottan (a kilencessesek okán) háromszázezer? Legyen! Illetve hát ne legyen! Ne legyen, csak a napszámos bére! De az legyen meg! Ne azért, hogy sürgesse az elhalálozásokat, de azért, hogy tudja: értéket az ő boldogulását is elősegítőket hantol el!

És ha úgy gondolja, hogy több az, amit érdemel, hát juttassa vissza a KÖZNEK, s ha már annyira el van látva javakkal (mikor – bár lehetne a hat és hatvanmilliót véve) úgy pusztán testvéri – rokoni szeretetből tegye a végtisztességet: ezt mindannyian már réges-régen kiérdemeltük! Hát itt van ama döglött disznó és az én reményem a tisztességes juss okán okozatként galádul elhantolva! Meddig? Ameddig tűrjük! De már nem tűrhetjük! Eddig! Mert nem az államforma, nem a Köztársaság, nem a Parlamentálisság, nem a demokrácia az ellenfél, a kiiktatandó! Nem! Hanem azon Bagelitek, akik a fentieket uralva megszégyenítik és elárulva a Népet, megvetés (gyávák – miért is nem lázadnak eredménnyel) tárgyává silányítják, egyébként szerte  a világban irigyelt ezer gyökerű (népség = nációjú) Nemzetünket!

Ezt vitatva támadni? Minősíti a támadót! Tessék! Várok! Tessék! Nem bunkók ezek! Ezek: nagyon is okos, rafinált, hazug, elnyomó zsiványok, akik okosságuk a Nemzet elárulására használják hálátlanul, hisz ki tette őket erre képessé, ha nem a KÖZ?! Ahelyett teszik ezt, amit úgy neveznek; hála a KÖZNEK; - törlesztek – életemmel segítem, gyámolítom jótevőmet, eltartómat, a Társadalmat, a KÖZT! Keresni nem kell az ilyeneket, itt tobzódnak pártokba tömörülve, csak és kizárólag magukat éltetve és hogy ők minősíthetetlenül „jobban élnek, mint mi”, így kézenfekvő, mi szégyenletes módú életre ítéltettünk!

Hatmillió vagy hatvanmillió, de ha csak százezer jutna is egy a tízmillió közüli temetésre, hát miért nem adatik meg? Miért? Miért? Mert nincs rá hajlam, indulat!

Mi, ti dögöljetek meg, s úgy ahogy vagytok, kit, bennünket nem érdekel! Ennyi! A hatmillió a hatvanmillión túl is tűrhetetlen, hogy párok, a Nemzet, a Haza, a gazdaság, a Nép, az egyszeri élet gyilkosaira, azok átkos életükre van ötmilliárd és annak legalább hússzorosa a megvesztegetés és a megvesztegetőségből, vagy csak az ég tudja mennyi még, akkor ezzel szemben tény: a mi létünk biztosítására egyetlen buznyák sem. Hová fokozzam még a gaztettek ismertetését. Már így is öklendezem, miként a világégés első trancsírozott halott látványától, hányt az ezt átélő! Temetés befejezve, illetve felfüggesztve, jöjjenek az élők és azoknak legfőbb méltósági helyeinek boncolása, hogy még ne tudjunk teljességgel elszakadni az előzőektől.

És pedig, ahol elhagytam, ott találom a legfőbb méltóság helyét, a Köztársaság elnöke címén! Illetve hát nem a személye, de közvetve az is, mint: betöltő! „De mert az ördög nem alszik” – „feküdjünk hát és aludjunk, nehogy ördögökké legyünk”. Persze, persze, feküdjünk, hisz semmi dolgunk nem adnak – nem engednek – nem gondoskodnak. (pedig erre tettek, természetesen, hamis esküt) Azonban: hiába fekszünk, hiába. Sem az alvás, sem az álom nem barátunk már.

Látván nyomorunk, elkerülnek. El, mert bensőnket, -met feszíti a nyugtalanság, a létbizonytalanság réme. Így éjt és nappalt nem lehet megkülönböztetni. Miért, mert a gyűlölet állandóan szítja a gyűlöletkeltő múlt és jelenbeli léte! Hát a Bagelite! Ami pedig még rátesz a gyűlölet máglyájára: még ők tiltakoznak a komcsizás és egyéb megjegyzések hallatán. Ők a gyűlölet maguk, rákfenéje társadalmunk testének, undorító gyűlései, fekélyei. Ha ezen undorítók nem bűzösítenék levegőnk, tereink, utcáink, hivatalaink, nem tályogosították, -sítanák el a méltóságoknak (akik méltóak a vezetésre – no nem pártok, pártbéliek) járó irányítási helyeket, úgy nem volna az érzés bennem, bennünk, mint jogos válasz gyűlölet kitöréseiben, a gyűlölet előidéző – kiváltóival szemben!

Nincs és nem is lehet helye egy normális, demokratikus társadalomban ilyen fekélygócoknak!

Egyszerűen képtelen vagyok még csak le is higgadni! – Hát? Állandó a jelenlétünk és tettességük létének bőrömet – bensőmet hasogató késpengéje!

Ki nyugodhat ilyen életveszélyt (teremtett) okozott helyzetben?

Hát aki ad valamit Nemzetére, Hazájára, Önmaga egyszeri életére; az NEM – NEEEEM tud se aludni, se álmodni, de még csak pihenni sem! A Köztársaságunk pedig ÁLL! Sajnos rosszul áll! Minden tekintetben!

KÖZTÁRSASÁG = államforma, melyben az állam nem lehet elnyomó szervezet, mert minden polgára, a KÖZ kezében van a hatalom! Nincs kin uralkodni, elvileg! Az állam, a Köztársaság életét demokratikus úron vezeti, irányítja! Elvileg! Demos = NÉP = demokrácia = Népuralom = azon helyzeteken amellyel a Köztársasággá szerveződésben = megegyezésben azonos jogú, KÖTELESÉGGŰ emberek tesznek, tevékenykednek, no nem egyesek, csoportok elnyomására, de a társasági állam ügyeinek jó mederben tartásán.

A vezetést választott testületekre bízza, ezzel együtt minden felelősséget, odaadást várva el a képviselettel megbízottaktól! Elvileg! Az államköztársaságban nincs senki, aki kiváltsággal rendelkezne a KÖZ-től felruházva! Elvileg! A köztársaság államában a vezetést vezetésre MÉLTÓK kapják kinevezéssel – választással. Elvileg!

A választás titkos és kiterjed minden magyar állampolgárra tizennyolc évtől, akit a fennálló törvények ettől el nem tiltanak! Ez áll! A választás hiábavaló válását az állam maga teszi ellenére annak, hogy az állam nem lehet ellensége önmagának, tehát az államot alkotóknak! Tulajdonképpen így saját magának, MAGUNKNAK!

Az állam, a Köztársaságállam ezt még is megtette! A KÖZ-nél KÖZEBB nincs = nem lehet! Ezért KÖZTÁRSASÁG! Attól a sanda perctől kezdve… amikor a mindenkori állam befolyásolásra megengedte az állam, a KÖZ életét befolyásoló pártoskodást, pártok alakítását, felrúgta a KÖZZEL kötött szerződést, az ALKOTMÁNYT! Az alkotmány szabad fordításban a Köztársaság államának, a Magyar Nemzet Alkotmánya megerősíti az egyenlőséget! Az állam túllőve a célon, rosszul értelmezve a véleménynyilvánítás engedélyét oly külön jogot biztosított közvetve (a Parlament megszavazta törvények) a szervezkedett, szerveződött pártoknak, mely jogok másodrendűvé silányította és kizárta a Köztársaság sorsát befolyásoló eseményekből. Azáltal, hogy szavazni csak pártok programjára lehet. Az egyes és párnélküli vélemény lenullázva – nem szólhat vele a dolgok alakulásába.

Ezért mondtam: az állam nem lehet ellensége saját magának, polgárainak! Márpedig így azzá lett és az is!

A KÖZ nem vehet részt saját sorsának igazgatásában, mert nem KÖZ-igazgatás, de párt, pártos – rész igazgatás van! Erősen, csak is nem a KÖZ, de a pártok önző, önös érdekeik mentén! Tönkretéve ezzel a KÖZTÁRSASÁG – közös érdekeit, alávetve a pártérdekeknek. Az ilyen Pártok államát – még jóindulattal sem lehet KÖZ-társaságnak, annál inkább Pártok társaságaként lehet csak jegyezni! Elképzelhető mily károk keletkeztek. Képzelni sem kell = itt van benne fuldoklunk!

Egy állam vezetése nem az az elvégzendő amit az ember két cigaretta – kávé között vidám, kellemes mosollyal, a száj sarkában el lehet intézni!

A Köztársaság = az egy olyan emberi közösség, amely önkéntes = ha nem én, de eleim vállalták, önként a TÁRSASÁGI TÖRVÉNYEK mentén a benne való élést. Ez TÁRSASÁG = JÓ TÁRSASÁG. Ellenkező esetben TÁRSASÁG, de szövetség (több társaság szövetsége A.E. A-ban az szövetségiállam) szövetkezet, valamire! Esetünkben pártok szövetsége az Állam, a KÖZ – A TÁRSASÁG ELLEN = bűnszövetkezet, bűnre, a KÖZ – sakkban tartására való szövetkezés. A párokban nem tagok kiszorítása – kisemmizése a hatalomból. Az akármilyen szövetkezés nevében hordozza érdekeit: ilyen demokraták, olyan szocialisták stb. mind-mind a KÖZ elsőszámú ellensége. A KÖZ=egy-egy annyira, amennyire, tíz – sőt  tizenötmillió.

A csonkolt területeinken élő testvéreink ide értendők, de a szégyenteljes határainkon belüli, ilyen-olyan pártok tagjai, főkolomposai sem benn – sem kinn nem értendők ide! Ja, a Társaság, az  a KÖZ, a pártok pedig Bandák – banditák vezéreik: bandavezérek = ez különösen a ma uraló két jómadárra szegfűvel a szájában, csőrükben értendő! A Köztársaság minden cm²-re, csak úgy mint minden tagja a KÖZTÁRSASÁGÉ!

Megadva minden területnek és emberének, a KÖZ-ért való legjobb teljesítménynyújtás lehetőségét.

Ha pedig semmiféle gondosság nem elégséges úgy a KÖZ - megosztva a közöset, kisegíti, kiegyenlíti a közepes illetve, hát a KÖZ szintjére a terméketlen vagy más okból hátrányos hely embereit – lakosait.

Ez a politika feladata = aki ezt részrehajlás nélkül a KÖZ egyetértésével képes kiváló – elismerésre méltón megoldani, az a politikus. Az a hely ahonnan ezt elvégezheti, felhatalmazza erre, az az úgynevezett méltóság helye.

A méltóságot csak és kizárólag arra méltó képes; töltheti be! Nem úgy, mint ma: a Bagelite, érdemtelen, méltatlan = a méltatlanok közül méltókat kiválasztani? No, ez a RÁKUNK OKA!

Mármost, ha egy KÖZTÁRSASÁG, ami olyan mint a miénk, megnézheti magát EURÓPA, a Világ tükrében MOST!

Mit lát? Tessék kitalálni. Nem nehéz sajnos! Mit lát az, aki…!

Lát egy területének harmadára rabolt, rántott hús formájú, de csak formájában hasonlatos medencét, a közép-európai medencét. Mely medencét, melyet hajdan oly bájos, büszke Kárpát és fái koszorúzták.

Ma ezek a Kárpátok állnak! Állnak és gyorsan kopó, olvadó gleccsereinek könnyével siratja fáit, a koszorút!

Pedig hát ha valaha kellett a koszorú (nem babér, azok az idők már…) ma, amikor elhagyva földje más kézbe – alá adatott, a volt-van-meddig gazda elbúcsúztatására, igen oda-ide kell a koszorú!

Bár, ha ez így megy ez nem lesz, marad egybe nem teljesülő óhaj, vágy. A frász se kívánja – óhajtja: erőszakolva van reánk = az elmúlás, a föld, a Haza nélküliség! Mert, ha jobban bele csodálkozik kiváncsi szemünk a tükörbe, mit lát a megcsonkítás határain belül. Mit-mit zászlókat, melyeket gyászként mozgat a bennünket sirató még magyar szél!

Nem vihar, de lehet, hogy megerősödik és akkor véget vet a gyászos sírásnak és kiviszi – csavarja földünkből a nem magyar, de olasz, osztrák, német, holland, francia, belga és ki tudja összeszámolni, ismerni idegen, a megszállást jelző zászlókat! Mármint, most, ha valaki azt mondja nekem „idegen gyűlölő”! Téved! Nincs nekem senki idegennel bajom, aki tisztességes magyarrá akar lenni! Idejön, betartja törvényeinket, elsajátítja nyelvünk, az itt szerzett javak hozadékát itt költi el, itt fizet adót, mértékben és mindenben azonosat velünk! Jöjjön! De az újgyarmatosok kerüljenek, miként azok is, akik az ilyeneknek ajtót nyitva beengedik. Köztársaságunk leírásánál tettem néhány meglátást, melyben csak Elvileg van, de gyakorlatban nincs rendben a téma!

Az állam, a Köztársaság életét demokratikus úton irányítja! Elvileg! Mert a gyakorlatban!

Államunk nem úgy Köztársaság, ahogy annak lennie kéne. Nem!

Államunk pártköztársasága = szövetsége = pártok bűnös, önző, acsarkodó alkujának („Kerekasztal”) elnyomó ténye!

Már fejtegettem: a demokratikus választás szabályai itt vannak, az áll! Csak hogy a szavazatok csak pártokra adhatók és azok személyeire és nem a KÖZTÁRSASÁG tényleges problémáira, dolgaira.

Ködbe és semmibe vesző, be nem tartott ígéretek, hazug áradatára voksol a Haza négymilliója! És kire, mire szavaz a nem szavazó, mert nem ért eggyel sem? A betetőzése a trógerságnak, tráger= német szó, a „tráger”= rakodó = közönséges = nem művelt ember(német) = ebből lett a magyar = tróger! De amúgy a németben a tráger azt jelenti amit, ezzel szemben a magyarban már a lenézést, a lealázást, a csúfságot, a mívelthez képest!

Helyén való! Márt nálunk joggal nevezik trógernek az ezt képviselőt. Tróger = senki = tanulatlan!

Márpedig ezt még ki is lehet és kell bővíteni a javíthatatlanok, a jóra való restek, ma tobzódónak jelenlétét biztosító tényekkel!

Trógerek – trógerek, Bagelitek: így teljes a kép! Teljes és az utálatost alulmúló. Nem kívánt látvány, nem kívánt megszenvedett tény! Hát dögöljön meg mind, ki nép ellen vét! Dögöljön – ne haljon! És még mindig csak itt tartunk! Hol is? A Köztársaság, a vezetést választott képviselőkre, testületekre bízva és ezzel, mint egy minden felelősséget elvár tőlük! Elvileg! A gyakorlat! A gyakorlat az más!

Mert, amíg az elmélet rózsaszín felhői felelősöket takarnak, a választás utáni valós fuvallatok után a takart részek tisztán tárulnak sóvár szemeink elé! Mit is mutatva? Nem mást, mint a kiábrándító, gyötrő valóságot, melyben ott van a választási hazugságok, ami mindennapinál gyötrő valósága a pártok élősködésének, velünk megfizetett ára! A Köztársaságban senki sincs a KÖZ által kiváltságokkal felruházva! Elvileg! Gyakorlatilag viszont annál inkább!

A méltósághelyek és az azt bitorlók minden szinten túlon túl vannak díjazva! Hot ott a zöme már azzal túl van fizetve, hogy a méltósághoz közel kerülhetett, s nem még az a tény, hogy károkozóként még bitorlója is!

Nem kell a tiltakozás: természetesen a hazug alapú cinkosság ezt lehetővé teszi. A párt, Bagelitek, ezt kimódolták a demokrácia köntösébe bújtatták a pártdiktátorokat és diktatórikus hajlamukat. Azok viszont, akik mi vagyunk, a Demos, a Nép, azok így kiszorulnak saját Köztársaságukban másod, harmad, század rangtalanjává silányodva a Bagelitek csellel szőtt hálójában vergődve!

Így aljasodik le pártszövetségekre az elvárt, óhajtott Köztársaság helyett látszat – demokráciává!

Ellentmondásként hat, de még is igaz! A látszat-demokratikus köztársaságnak valós elnöke – feje van! Feje az van! Hatalma viszont szinte semmi! Ez így kiegészítésért kiált. Hallom..! Akkor tessék! A hatalom ott van lehetőség formájában. A választások után kinevezi, jóváhagyja a miniszterelnök személyét. Kiírja a népszavazást és a választásokat. Elfogadja vagy nem a törvényeket! (Ez sarkalatos: hibák vannak) Elfogadja vagy nem a kitüntetéseket, jutalmazásokat… Élhet kegyelmi jogával. Az olyan a Köztársaságot képviselheti pártokkal szintén. Amit felsoroltam: lehetőség, gyenge névleges lehetőség. Gyakorlatilag ő a hadsereg parancsnoka, de hát… Véleménye nem ügydöntő, mert a Parlament fölötte áll. Így beláthatjuk: Köztársaságunk elnököstől ki van szolgáltatva a pártszövetségek bűnös, Hazát elveszejtő mesterkéléseinek! A kiszolgáltatottsága viszont ÖNÖS! HATALOM, illetve hát itt pozíciófüggő! És ITT A BAJ, a nagyon nagy BAJ! Már miként is ne lenne ez BAJ? Gondolom nem rosszul azt, hogy egy ország legfőbb méltósága, a legméltóbb posztja. Az pedig, hogy erre ki a legméltóbb? Hát ez ami aztán óriási gond! Ami viszont szűkebb, az az én problémám! Mert ugye megbírálni a Köztársaság elnökét szabad, csak úgy, mint mindenki más Köztisztviselőt.

A Teremtőn, az Isten – nekem – kívül mindenki bírálható. A bírálat valamiféle ítélet. Így annak nagyon alaposnak kell lennie. Mert, miként az igazságszolgáltatás alaptétele, inkább maradjon elítéletlen egy bűnös, mint sem egy bűntelent ítéljünk bűnösként! Ezért a következőt jelentem ki, mielőtt bírálatba fognék a Köztársasági Elnökünket illetően.

No, igen, ugyan ezt tettem eddig is, amikor a pártokat,  kormányt és bárkit bíráltam! AZ IGAZAT és CSAK IS AZ IGAZAT! Az én vérmérsékletemből hajtva, vezetve!  

Én, mindazokat akikről írtam, írok kimondottan a KÖZJÓ elérésében vagy hátráltatásában való részvétele alapján ítélem meg!

A KÖZJÓ, a Társadalom, a KÖZ, a Haza, a Nemzet JÓ – ROSSZ LÉTE – Mindenkori állapota, Közérzete. Azért felel az, aki a Nemzetet, az Országot igazgatja, irányítja, aki a megtermett Közjavakat széjjel osztja = a politikus. A POLITIKA felelős vagy felelőtlen. Az utóbbi a mára jellemző. Ma az: igaz politikához mit sem értők tartják megszállva a KÖZT, annak vagyonának hűlt helyét (amit ők tékozoltak – herdáltak – loptak el) a Népet sarcolva – zsarolva, hazug szólamokkal. Csak úgy, mint a szocializmusnak nevezett diktatúrában, minként ma a kapitalizmusnak nevezett bűn és egyéb szövetségekben, pártok diktatúrájában = demokráciát, Népuralmat hazudva! A Közjó ma NEM JÓ! Ezért a bírálata mindazoknak, akik ebben így LUDASOK!

Mert, ha nem beleérzők, a KÖZT semmibe vevő önzők. Embertársainkban csak az elnyomandót, a levevendőt, a kifosztandót, az embertelen körülmények között tartandót látják, akkor a kérdés: mi a fészkes fenét keresnek a KÖZ életében. KI velük!!

Jelenlétük, hamis esküjük BŰN!

Azt esküdték, -szik, hogy ők (vallják meghallgatáson) értik és a legjobban tudják művelni amit elvállaltak. Hazudják! Tudásuk kevés ahhoz, amire vállalták! A szakértők – tanácsadók olyan segítők, akik csak is és kizárólag érdekből, önös érdekből tanácsolnak, szakértenek. Az, aki elvállalja – kapja a megbiztatást, annak a kötelessége (feltétel, alap feltétel) tudni, és ha tudja végre is hajtani FELELŐSSÉGGEL (büntető jogi) a megtiszteltető Közbizalmat!

Nem pedig úgy, mint eddig a pártok által oda lőcsölt alkalmatlanokkal, úgy, hogy bukását semmiféle retorzió = felelősségre vonás nem követi! Hát ez a RÁK, ez a KÖZJÓ PUSZTÍTÓJA. A RÁKOSSÁG, a Pártosság! Pfuj!

Itt „nem babra megy” az arcátlanság! Itt a KÖZJÓ, a KÖZ,  a NÉP, a NEMZET az Áldozat! A pártok pedig a jóltartott kivételezettek (5 millió). A Nemzetgazdaság Hóhérjai! Tehát, tulajdonképp nincs annyi papír, amit ne lehetne megtölteni a Bagelitek mocskos, aljas bűntetteivel! Folytatom:

Ne próbáljon senki a párt, a pártpolitika mögé bújni, arcátlanná válni. Az a minimum, hogy tetteiért felel az ember! AZ EMBER! De ezek – ezek? Ezek nem emberek! Látszatuk is ellenértést – rossz érzést kelt a valódi emberekben! Továbbá: mind azok, akik értelmiséginek és külföldi címűeknek adva ki magukat, (nyílván nem akarnak vegyülni…) látott és hallott közvetítő eszközében szennylapokon pöffeszkedve kiváló gőgjükben törlesztenek a mi becsapásunkra a Bagelitekhez, mint tanácsadók, szakértők,, hát szégyelljék magukat! Ez a legkevesebb! Tolták – tolják a Bagelitek bűnös szekerét a mi gyászunkat növelve! Közgazdák, politikusok, írók, újságírók, politikai elemzők és a fészkes csoda mi és mennyiféle cím és rangkórság, ami a mi Rákfenénkként csapódik le a Társadalmunk, a KÖZ boldogtalanításaként. Mind, mind vámszedői a kiszolgáltatott – nekik kényükre, kedvükre kiszolgáltatott KÖZ, a Nép bizalmának rút elrablói, megcsúfolói. Mind, mind az is, akik itt nem neveztem meg, de szerinte, állítása, hazug butításaiban a dolgaink jól, nagyon jól állnak, s azok, akik itt vezetést mívelve, megszállva tartják a Nemzetet, hogy azok jól végzik az érdemtelenül elorzott munkalehetőségük!

Mind, mind a Kerekasztali tragikomédia előtt és azt követően a bűnöző bűnösökkel egy követ fújnak és fújnak, hatalmi, elorzott hatalmi mámoruk soha mi nem tapasztalhatjuk Paradicsomi jólétükben! (például tízmillió ellódításra számla nélkül és hasonlóak) Így hát ismét kellően bepörögve, néhány nem jó kívánságot eregetve irányukba folytatom:

A legfőbb méltóságot, bizonyára legméltóbb tölti be?! Ennek azért van egy kis éle, mert az igencsak nem szeretett – és nem becsülendő pártok ajánlották a Köztársaságunk élére!

Ismerve indulataikat e Haza irányába, többet nem is kívánok hozzá tenni. Ja, annyit viszont igen! Jobb volna, ha széleskörű ismertetése (a jelöltnek) után, ha a NÉP választaná meg ELSŐ EMBERÉT! EZ ÓHAJ! Óhaj, aminek be kell teljesedni! No, ennyi bevezetés után nem sok bizonygatás kell ahhoz, hogy az elképedt olvasó határozottan kijeleníthesse „… ez az ember nagyon haragszik minden pártra, de még a Köztársaságunk elnökére is”. Nem cáfolom, de még ki is egészítem egy kis nagyobbító képzővel: nagyon neheztelek az Elnökúrra és mert én is csak egy ember vagyok, bevallom most még kimondottan személyre szólóan is (no meg még néhány százezer) meg lettem, -tünk (most nem az egész Nemzetről szólok) sértve. Hátrányunkra meg lettünk büntetve, némelyek annyira, hogy még az életük is ráment arra az elfogadhatatlanságra, amit Alkotmányunk bírái köztük a ma Köztársaságunk Elnöke tett meg többed magával! Bocsánat: erről, miként másról sem hallgatva nem beszélni, írni?! BŰN! Ha pedig bűn, én azt elkövetni nem tudom. Inkább vállalom a Köztársaságuk (a pártoké) mert, hogy én le lettem írva, ki lettem zárva négyszázezred magammal szeretett Hazám Köztársaságából a következők akár ürügyen az úgynevezett demokrácia bekövetkeztének hajnalán! Még alig pirkadt, de nekünk már föl sem jött, végül a Nap, hiába várunk! Hiába! Történt; miként egy igazi polgárnál történni szokott, volt, lett, lesz, légyen az paraszt, munkás, iparos, vállalkozó, szellemi és egyéb. Az már csak úgy gondolkodik amiként őbeléje az évezredek beleoltották, gondoskodik magáról és hozzátartozóiról mindenek mellett, s ami a legszebb lakást, fészket épít maguknak s értéket ad a társadalomnak. Önzetlen fáradozással, amiként az illett és illik és illeni fog, ha a Társadalom még alacsonyabbra nem, még mélyebbre nem süllyed az erkölcstelenség fertőjében. Mert az ami ma itt történik, minősíthető, de csakis a legrosszabb jelzőkkel illetve.