NO!

No elvtársitok, uralmiék,

Nézzetek fel, milyen az ég?

Szilárd vagy épp rogyni akar?

Ha szilárd, úgy kék és véd, ha nem hát takar.

Betakari elvtársi és polgár urakat.

Jót, rosszat, férges ordasokat, juhokat,

Hiszékeny és buta szerzeteket,

Kik így-úgy, de mindig rontották az életeket.

Rontották nem törődöm indulati közönnyel.

Miközben uraik álltak, állnak fölöttük örömmel.

A hatalom váltó mámorában fürödnek,

Mi alant van azzal csak választás idején törődnek.

No komáim; elvtárs és úr nincs ok örömre,

Mert ők mindkettőtöket eltüntetnének örökre!

Persze nem tetszik; akkor ki tartaná el őket?

Megtűrnek benneteket, becsapott férfiakat és nőket!

Gondosak, ügyelnek, nehogy éhen haljatok.

Ha nem élnétek, miként uralkodhatnának rajtatok.

Mert lássátok be tragikomédiások,

A dráma, bekövetkezett, bekövetkezik, mindig csak rajtatok.

Tudjátok miért? Nem, mert nem gondolkodtok.

Védtelen éltetek folyása mentén lyukakat hagytatok.

Ezen lyukakon belopták magukat agyatokba,

Nőitek mellé saját ágyitokba.

Elkövették ezzel az elkövethető legnagyobb bűnt.

Sajnos, nektek ez hízelgett, bajnak nem tűnt.

Nem bizony, még ma is fennáll.

Ti tűritek, ők örülnek, nekik nem fáj.

No, nem nyújtom tovább e bűnrétest,

Küldök átkot megrontóitokra, dzsinnt, népest.

Népest, mert oly sok, kit meg kell büntetni,

Amiért merszük volt, ezen bűnöket megtenni.

A pártokról, azok kitalálóiról szólok, beszélek,

Elmondom; szükség egyetlen egyre sincs! Nem félek,

Nem! Kimondtam és fenn is tartom.

Nem ma, de már régen megkezdtem ellenük a harcom.

Harcom, mi értetek vértelen dúl,

Bízva bennetek, veletek nem maradok alul.

Vagy jobb, ha erre nem számítok,

Volt már rá példa értelmet hiába lázítok.

A lázítás jó szó, komoly ingereket ébreszt,

S ha az indulat jó, csak is jót éleszt!

Ezen jó élesztőre van nagyon nagy szükség.

Térjetek jó útra, elkövetkezik a bőség.

A jó úton, pártokkal nem szövetkeztek,

Mert minden rossz a pártoktól következtek.

Mert tudni illik, van itt egy kifosztott Haza.

Tagadni fölös, kapcsolatotok, e Hazával igen laza.

A laza enyhe fedés, az igazi tény: árulás

Minek következménye a mai tartós ájulás!

Az ájulás, mi immáron hatvan éve tart,

De nincs is, ki kiterjesztené az ájult fölé a védő kart.

Így ájulva, elkábulva járja a Nemzet táncát.

Nincs se bent, se kint, ki letépné láncát.

Láncát az elbutítva véghez vitt rabságnak.

Érthetőn: nincs fogója az elnyomásnak.

Már miként is lenne, hisz az érintett nem tiltakozik!

A kívül álló, én, csak felháborodva csodálkozik!

Hozzátok, értetek szólok, pártok áldozatai.

Jó volna már a csomagokat kibontani.

Nem magam miatt; én már átláttam

Azt a fajta gazemberséget, réges-rég megjártam

Hosszú évek alatt kielemeztem értelmét

Mindannak, mivel bűnös pártok mérgezték

A nekik kiszolgáltatottak értelmét.

Eredményes volt: elárulta saját testvérét, Nemzetét.

Karmoljátok véresre áruló képetek, hamut a fejre.

Nincs lény, ki elárulná fajtáját, nem való anyatejre.

Csecselt volna inkább mérges beléndeket,

Nem csaphatta, -hatná be az ártatlan embereket!

Értitek, figyeltek? Becsapták, becsapják, akit be lehet,

És akit nem, az vajon mit tehetett, mit tehet?

Anno, hát bizony be kell látnom szinte semmit,

Összeszorított fogakkal tűrni: ennyit!

De elvtársak, urak, ötvenhat egészen mást mondott.

Ha néhány napra is, de megoldott minden gondot.

Elvtársai egymásnak és ti, Hazafiak, polgárok.

Nem kívánok vért, nem; inkább káromlok,

Szórok átkot: szánkázzanak fúriák hátaikon!

Lehet még otthon, ezen okozott romokon!

Ehhez nem kell más, csak emberré lenni.

Bár nagyon nehéz elvtársak, de meg kell tenni

Nektek, mert ti annyira rossz irányba elfajzottatok.

Gyökeres megváltoztatásokra nagyon sok az ok.

Az első, a legfontosabb; ez vonatkozik mindenkire,

Egyetlen egyőtök se menjen pártok közelébe.

Kerüljétek a pártokat, miként az ördög a szenteltvizet.

Ígérem, ha szót fogadtok, nálamnál jobban ki sem fizet.

No, ne nézzetek újkapunak, ti sem vagytok borjak,

Felelőtlenül magamnak sem engedném, hogy szóljak,

De mert biz. Isten tudom, mit beszélek,

 Megpróbálok egy kis elfogadhatót tenni belétek.

Oda, hol a jobbaknak a szíve, legtöbbnek a feje

A jót befogadó értelemmel így-úgy: tele.

Az értelem; azt nem vezeti az indulat.

A butát, az ösztönöst vezeti a fondorlat!

Elvtársaitokkal párosodók, polgári uramiék,

Miattatok oly vigasztalan, sötéti, nem kék,

Az a bennünket befedő boltozat.

Bennünk, igazakban, miattatok gyűlik sötét gondolat.

Ezen gondolatok a pártok létezése okozza,

Az ellenállást ellenetek egyre csak fokozza!

Gondoljátok meg ezernyi gyökerű emberek,

Hogy eláruljátok önmagatok, a Nemzetet: szenvedek!

Szenvedésen gyűlöletet ébreszt bensőmben.

E gyűlöletnek létjogosultsága van ezen áruló tengerben.

Áruló? Ügynök, spicli, besúgó, mind pártkatona,

De mind a legrosszabbika: fizetett zsoldosa.

Feleim; ha nincs okoz fájdalmas szükséget,

Az elárult Népnek okoz az árulás ínséget.

Mert tudjátok meg: a pártok álnok szakértői

E Nemzet, Haza gazdaságának temetői.

A ma és a beláthatatlan jövő tőlük adós,

Az, mit tanácsnak szakértőként adnak, csalás!

Csalás minden, mire vállalkoztak

A Nemzet igaz fiai jóhoz miattuk nem jutottak

Nem juthatnak, már hogyan is juthatnának

Se szeri, se száma a lopásnak, csalásnak.

Kezdjük: főszolgának kéne lennie

A pojácával, ha tudná mit szabad tennie?!

Nem tudja, kontra szelektált ripacs

Bőrére minden ráragad, beszívja, mint a szivacs!

Hű-ha mi lesz most „sértett lett a méltóság”

Egész lénye nem más, mint csaló silányság.

A cím, amivel tetszeleg, azt nem érdemli

 A valóban méltótól, kárunkra élvezi!

Már, hogy is ne élvezné, testével ad hangot

A Szentházban vonaglással, csúfol címet, rangot.

Egész lénye a cirkusz bohócait idézve

Népeket, vallásokat sért bűnt bűnnel tetézve.

Alig másfél év; s meg van tépázva e Haza képe.

Ilyen felelőtlen bohóc – hát biztos ilyen a Népe.

Csakhogy az ő képe egészen más, megszállott

Gonoszok, tekintenek ki szeméből, érdemel haragot,

Általam megvetést, engem nem képvisel

Az ilyen, óvodás legyen a talpán, ki ilyet elvisel!

No! Ennyit a törvényt nem tisztelő védett komcsiról!

Nekem egészen más értéken van a vezetői méltóságról!

Az én és hozzám hasonlók sorába nem férhet

De, szerencsétlen Hazám tiltakozz! Vadászterületnek ez nem nézhet

Nem lehetnél terítéke édes Hazám, ez orvlövésznek.

Útját kéne már állnunk ezen múlt, jelen penésznek!

Az is mérhető kárban, hogy nevetséges a főszolga,

A többi is felelőtlen, vannak: al és főbuta!

Ezen betegség, mi gyógyíthatatlan, árát mi fizetjük.

Bár van itt rengeteg okos, mégis velük őket felvizezzük!

Tudjátok miért? A párosodás az oka.

A lehetséges legrosszabb államvezetés, ez a foka!

Nézzük: csak a főszolgának több száz ad tanácsot.

De milyeneket? No! Ezért nem ehetünk mi kalácsot.

Nem, mert annak árát e siserehad falja fel

Felettünk az eget alattunk a földet ők… adja el!

Visszatérek a főszolga viselt dolgaira,

Ne lehessen neki, nekem ellent mondania!

A hatalmat puccsal és kitudja még mivel kerítette

Magához az „éhes” nyáját szédítette

Bár voltak, vannak sokan, kik utálják.

Voksukat ezen ászokfejűnek nem adnák!

A Pápánál és a mi Máriánknál is lejáratott,

Becsmérlő általánosításáért a szaúdi – haragszik, haragudott,

Szélkakasnak nevezte azt az államférfit hazugul,

Kitől emberséget tanulhatna családból, gumicsizmábúl!

Cezaró mániáját megirigyelhetné minden diktátor.

Az erkölcsös ember undorral öklendezik az ilyen pofától.

Ha óvodába visszaküldhetnénk, mekkecske lenne a jele.

Hisz miként e Hazában az ovi is csak vele lenne tele!

Fúj, szégyellem magam miatta, elvtársai miatt.

Szégyellem: mert belül-kívül rólunk csak rosszat mutat

Kérdezhetitek; mire jó ilyeneket mondani?

Visszakérdezek: lehetséges ezt szó nélkül így hagyni?

Az én elégtételem van ezen igaz, ok goromba sorokba

Vajon mivel fizessünk, hogy így belerángatott -tak millió sorsokba?

Nincs és nem is kívánok, csak becsületes megoldást

Az államuk és a pártok közti szerződés felbontást!

Törvényen kívül minden egységet bontó párttal

Szegüljünk szembe ezen igaztalan pártos világgal.

Mert, ugye, mégis csak megengedhetetlen állapot,

Hogy százötven csecsről szopják, marcangolják a pártok az államot.

Azt az államot, minek alkotói, szenvedői mi vagyunk.

Sokkal, de sokkal jobban járunk, ha lehetőséget nekik nem adunk.

Higgyétek el feleim: ama több száz vagy ezer tanácsadó

Ártalmasabb megoldás ennél nem található!

Gondoljátok meg: az államvezetés művészi szakma.

Mára a politikusi minősíthetetlenség szintjére jutva

Tanács, szakértői érdemen felül fizetés mellett teng-

Leng, s bár dicséretre nem méltók, elismeréstől zeng.

No, az elismerés önmaguktól, önmagukról szól.

Bár szégyenkezni kéne, még is jellemzőn, ha maguknak rúgják is, gól.

No! Hát ilyen ez a reánk erőltetett pártdemokrácia,

Mit, helytelenül állítok, mert neve inkább: pártdiktatúra!

Lehet sziszegni, átkozni, fenyegetőzve nyelni,

Lehet, de nem szabad, nem lehet a pártnak továbbra is nyerni!

Itt az ideje, kapjunk már becsapott fejünkhöz,

Inkább próbálkozzunk, mint ragaszkodjunk gyáva nevünkhöz.

Vitathatatlan, én is gyáva voltam!

De ennyi baj, ocsmányság láttán meggondoltam!

Meg ám; higgyétek el ez így nem mehet tovább!

De, ha mégis, akkor sem állok odább!

Nem, mert ezt egy becsületes magyar nem teheti.

Hogy ki is a magyar, hát azt ki derítheti ki?

Mi, kik itt magyarnak valljuk, vagy tesszük magunk,

Ne legyünk már hülyék, fejünkkel ne hajoljon nyakunk.

Ne bizony, ne azok előtt, kik megtagadták testvérük

Nekünk pedig ezergyökerűeknek az, hogy őket megvédjük!

No! A frász essen a főszolga hazug nyelvébe

Most, hallom, már megint rút ferdítéssel megy elébe

A választásnak, hazugul mocskolja az ellenzéket.

Csinál a tizenharmadik havi nyugdíjjal kapcsolatban ellenséget

Állítva: az ellenzék nem szavazta azt törvénybe

Hazug állításáért; kerülj főszolga örökre buktató örvénybe.

Hájáj; Teremtőm; bocsáss meg; annyira utálom ezt a mekkecskét.

Mersze volt „kijelenteni”, hát ajánlok neki a pokolból ifjú menyecskét.

Emlékeztek alávalók és józan belátók mit is mondott,

Ez az igazi duma felelőtlen: az öregedő feleségeket le kell cserélni.

Én pedig azt mondom; az ilyennek esztelenségét kéne herélni.

Kivonni őt, s a hozzá hasonlókat a Köz életéből

Ne csúfítanák a Nemzetet, ne lopnák ki az ízt ételéből

Igen, kivonni, eltávolítani mind, kinek képe

Még csak nem is hasonlít, ki megbízta a Népre!

A baj az baj, hát még az, ha egy képviselő

Nem viseli a megbízója képét! Ez tetten érhető!

Csak ez tapasztalható, kevés a kivétel!

Be kell látnunk: a képviselő nem ott székel

Ahol a választó él, az ember önmagát sem ismeri.

A pártképviselő a pártot szolgálja, tagadni nem meri,

Hisz akkor be sem kerül, listára vagy egyénként.

Ekképp kerül útszélre, látjuk magára hagyva szegénykét!

No! Nem a pártképviselőt, de magát a becsapott Népet.

Az embert dolgaiban évezredek, idők tapasztalata

Vitte és viszi ma is előre, a lehetőséget el nem halasztja.

Persze önzetlensége mellett, saját boldogulásának jogán

Megszerezni azon tudást, tapasztalást, mivel segíthet dolgán.

Az egyén, magán, a család, a családon, kisebb-nagyobb közösségben

Ez a segítség kell, hogy uralkodjon e Hazában, az egészben

De nem ez van, nem látni, a Közért való tevés

Részekre szaggatva pártoskodási, a Közért tevés; kevés!

Igen, az is tény: az önzetlenség csak is az említett

Önös fenntartó érdekkel együtt egymást erősítve működhet!

De a fizetett tevékenység bűntettbe megy.

                                                                                                           2006. 02. 22.