Azt pedig, kerülve a kihegyezést, elfogadhatatlan tévhit, hogy egyes népek, nemzetek külön kiválasztottak, az ezzel képzelt külön jogokkal! Amelyek így természetesen állandó jogok – igaztalan előnyök! Nem elfogadhatók!

Ha pedig már nem vagyunk kiválasztottak az élőlények között (sajnos fölöttük vagyunk, mint ilyen és olyan, de leginkább rossz társaik, gazdáik) akkor már ugyan késő, de végső erőfeszítésként, merő lelkifurdalástól ösztökélve (a majdani utódok, ha lesznek) nekilátni, a bűnbánat útján visszatérni a teremtettségünk eredeti, a MINDENEK BOLDOGULÁSÁT biztosító EREDETI EMBERSÉGESSÉGHEZ. Bár a Paradicsomi állapot nem állítható vissza, de oly feladat, megoldandó feladat, amihez felnőni még nem késő az emberiségnek.

Ezek: nem izmusok, nem pártoskodások, nem csoport és egyéni érdekek, de: a KÖZ, az ember, a minden földi lény egyszeri életének élhetőségét biztosítandó önzetlen cselekedetek sora! Ezt, ezt kell elérni itt és szerte a világban. A világűr az egy érdekes valóság, annak meghódított lakhatóvá tétele elérhetetlen álom. Az arra fordított túlzott anyagiak, miként az erőszakháborúk eszközei és következményei az Emberiség nyomorúságát, annak mértékét emelik! Teszik boldogtalanná – élhetetlenné éhezés, éhhalálon át. Hát ez ellen kell tenni! Igen!

Egyébként is tudott ez emberi kíváncsiság is génbeli, megkerülhetetlen, de túlzásokba esni, hát az is ebbe a kategóriába van.

Tudva ezt is, azt is, hát itt a lehetőség, a „kihívás”, a virtus, a kíváncsiság pályája! Tessék csak itt, ott a sajátmagam legyőzésével megismerésével foglalkozni, felmérni képességeink! A megtudottak birtokában a társam, a családom, a falum, tanyám, városom, országom sorsának jobbítására szolgálni! Persze, nem hazudni a tudást! Mert visszatérve e Siralomvölgybe, mit is kell elszenvednünk = nem élnünk, mert ez nem élet!?

Csoda, hát, ha folyton elkalandozok és másokkal is foglalkozom, gondolattal, írással, nem csak saját mánkkal, nyomorunk sajnos már szinte szokott állapot!

Lehet csodálkozni, mert a Közhangulatban ezt fölöslegesnek tartják, mondván „…jaj, hát mit foglalkozol te ilyen dolgokkal? Semmi értelme, egy fecske…, nincs elég bajod, mit? Ez a párt – az a párt a jó! De teljesen mindegy, úgyis az van, amit ők akarnak! Te ügyvéd nélkül, egyedül, na ne hülyéskedj! stb.”

És így tovább a szokásos, belenyugvó, nemtörődöm, elbutított elfogultság pártiak és főkolomposaik irányába. Na meg aztán az érdek és a félelem diktálta be és ki szólások!

No, hát, ha Dobó István ilyen lelkesítő beszédet mondott volna, a várbéliek nem hogy nem védték volna meg Eger várát, de valamennyien törökké lettek volna. Márpedig ezen pártosok, alávalóbbak ama törököknél! Sőt adott szó, szerződés, vitézség (irgalmatlanságban is) dolgában ezek alulmúlják a néhai törököket. Irgalmatlanságban körülbelül azonos szinten állnak. De nem, hisz a Török egy számára idegen nemzetet alázott, fosztott itt – ott! Ezek viszont a saját nemzetük.

Hejj, Gárdonyi Géza, nekem és a millióknak öröm élményt adó mester, vajon milyen nem regényt, de riportot írnál a ma törökjeiről? Mi lenne a címe, mert csak is egy lehetne, és az nem Egri csillagok! A csillag az benne foglalhatna valahogy így, A vörös csillagnak takarodnia kellett, de gyalázatos fehérre váltása hazug útonállóktól bizonyított. Így lett a csöbör – vödör. Alcím: a csillagok nem dicsőséget, de gyalázatot tesznek.

Bár Gárdonyi írhatna, értelme nem lenne!

Ezen BAGÁZS – ELIT le és elhazudván mindent. Na, most ugrott be a sommázat, a minősítése a ma Nemzetet, Hazát, Országot, a Közt, a Népet, annak életét, tegnapját, máját, holnapját (jövő nincs), megszállva hazug ámító, rosszindulatú számítás módozataival megszálló pártok megfelelő névadása.

Ezen érdemtelen (van érdemük, bűnözői) méltatlan diktátori jellemű senkik neve, miként ők maguknak adták, hát nem elvéve tőlük még ki is bővítve, így írandó: A bagázs értelmezésével kezdve: Mi vagyunk az a púp, az a csúfág, e Haza hátán, amely púp tartalmaz bennünket, a csőcseléket, a söpredéket, az aljanépet; Mi vagyunk az elit, az elképzelhető, előfordult, megtörtént emberellenes bűntettet, hazugságok, sandaságok, csalások, sikkasztások, felelőtlen elherdálók, átjátszók, útonállók (rendőrök), az árulások minden fajtájának legjobbjai, kiválasztottjai, válogatott előkelői! És még így tovább! Ezt a címet és rangot jelentő nevet, bár minden esetben részletesen föl kéne, érdemes volna felsorolni, de ettől eltekintek, mert ennyi gusztustalan utálatot, gyűlöletet keltő förtelmet nem zúdíthatok az olvasó nyakába. Mert az olybá tűnne, mint a középkori városban gyanútlan sétáló az emeleti ablakból az éjjeliedény tartalmával való nyakon öntése.

No, hát miként ama végtermék nem volt kívánatos – se benn, - se kinn, ott alant, hát ennyire nem kívánatosak ezek se.

A kivétel csak erősíti az igazságot. Mert, hát az egy kalap, az egy kalap, s oda nem mindenki fér be. Ebbe a kalapba a jók. Ezért hát ez a kalap nem az ő kalapjuk – és ingük! Egy kis átfedési zavarral.

Mert ki-ki olyan kalappal köszön, amilyen van neki, de az ing, ha nem az övé, bizony normálisa nem veszi magára! Jól körül lett járva. Ezért hosszú sorú, gyalázatosságokkal bíró nevét (persze amúgy tisztességes nevet nem is, de a fentit azt igen, érdemlik) a két fogalom az egyik, a kiválóság, elit, a másik a gyalázatosság, bagázs megfordításával lehet a leghitelesebben érdemelten rövidíteni így: a legalávalóságokban – legkitűnőbbek így: BAGELITE, összevonásban Bage – lite! Bagázs – Elit

Vigyázat: nem bagette – hol vannak ők a „francia” kenyér örömet adó voltához, meg egyáltalán! Pfuj! Bage – lite! Pfuj!

Hát ezen a Pfuj-jon kívül fel kell és fel is teszik a kérdést. Egyrészt, a méltatlankodó, érdemtelen érintettek és persze az is, akit a dolog az elolvasás mutatja: érdekel. Mire jó az átkozódás?

Semmire! Azon túl, hogy az aki teszi kívánja az átkokat, miután megnyitotta átkainak zsilipjeit (lelke elégtételre vágyó sértett bugyrai) a kizúduló átok és szitok kitisztítja, ellaposítja a háborgó hullámait! Miként a felkorbácsolt – megnyugszik.   

Mire jó ez a névfabrika?

Ennek is hasonló szerep jut, csak, hogy egy kicsinnyel hatásosabb. Mert amíg ezen hitetlen Bagelitek nem sokat adnak az átkokra, ezen találó név jól eltalálja tulajdonosát. Úgy annyira, hogy annak még következményei is vannak. Ilyenek és olyanok!

Ilyenek: úgy felbőszülnek, hogy nem győznek szaladni fűhöz – fához – különféle bírósághoz. Nyilatkoznak rólam, lekicsinylő, elmarasztaló méltatlanságokat – méltatlankodás – tiltakozás okán. Sajnálom! Illetve hát inkább szállnának bűnökben érintett magukba. Pofátlanok, hát mit is lehetne várni tőlük ezt. Pontosan ezt a Bagelite viselkedést. Ez jellemzi őket! Ez a sajátjuk!

Részemre: részemre egy kis elégtétel morzsát, hogy Hazám a KÖZ javára indított javító szándéknak eredményét magaménak mondva, örömest verem kijelölő cölöpként az új élet lehetőségének céljával a Bagelitek tudatába. Oda, mint a lehetőség csiráját! A Bageliteknek azt az elborzasztó lehetőséget, melyben az igazság, a törvények, a tények alapján elvesztik nyúzásunkból szerzett jólétüket – arcán hazugul megkaparintott hatalmuk.

Nekünk pedig megcsalatott – elárultaknak azon felemelő érzés csiráját, mely egy valódi, a Társadalom – közös boldogítás lehetőségét adja!

Még majd kitalálom a nevét is!

Előbb azonban: a név körüli kérdések és válaszok ideje van!

Kijelentem: Az Országunk vezetési helyeit méltó embereknek, olyanoknak kell betölteni, azt vezetőként kormányozni, akik erre a leg és legalkalmasabbak. Mert, hát e Haza bír annyi ilyen – olyan posztra, méltóságra alkalmassal, hogy ez nem jelenthet semmi problémát! Persze egy vagy két ronda pártban különös tekintettel annak emberanyagára, erre nincs lehetőség! Így… „ha … akkor a szamár is megfelel” Köz, igaz, van! Természetesen az oda kért, megfizetett szakértők, tanácsadók sem változtatnak a helyzeten! Az érdek, a függőség gonosz szándéka okán! Így aztán a betöltött kormányzói, vezetői, igazgatási helyeken az arra, oda alkalmatlan – méltatlanok, bűnöznek és nem vezetnek, csak félre a KÖZT. Ennek tényében kimondom, a méltósági helyeket méltatlanok töltik be!

Ennek tükrében már nem egy szent=példaadót látunk, hanem egy méltóságot méltatlanként  betöltő, hazug, alantas, rosszindulatú, önző, pártfüggő, kötődő, útonálló, egy Bagelitet.

Ez a kiábrándító látvány és tudat, rögvest alul értékeli az említett méltósági helyet, legyen az az Országunk vezetésében bármelyik is. Nem!m azt mondtam, hogy hülyék uralják, mert ők a Bagelitek, okosak, de a gonosz-okosság tulajdonosai! Kiváló betörők, kiváló csalók, kiváló hazudozók, kiváló árulók.

Már pedig az említett vezetési posztok-helyek nem erre az ők önös gazdagodására, gondnélküliségük, földi paradicsomának megteremtésére hozattak létre.

Semmi másért, csakis a Társadalom, a KÖZ – KÖZBOLDOGULÁSÁNAK eléréséért. No, hát ez az ami nem volt – nincs és nem is lesz, amíg ők, méltatlan Bagelitek uralják méltatlanul a meg nem érdemelt méltóságokat. És mert minden, ami embertől való, ember által bírálható is, így megteszem és kezdem: Kezdem a legfőbb méltósággal.

A Köztársaságunk: (most vitatom ennek meglétében a pártok okán, hisz én és sokmillió társam nincs képviselve e Köztársaságban, nem azonos jogúak az uraló pártbéliekkel) legfőbb méltósági helye jelképes! A legfőbb méltóság nem rendelkezik a méltóságának megfelelő hatalommal. Itt: döntési hatalom! A legfőbb méltóság méltatlanok ellenőrzése alatt áll! Ugyanis: a Parlament pártképviselői nem a NÉPET, de az ő pártköztársaságukat, zárt köztársaságukat képviselik – a nekik behódolt, elárult ikszelőiket is becsapva.

Rólunk milliókról, akik többen vagyunk, senki nem gondoskodik. No, nehogy bárki is azt próbálja mondani „…hát a nyugdíj, hát az oktatás, hát a védelem, hát a betegügy (nem egészség)? Kapjon már fejéhez az, aki ilyet mer kérdezni. A felsoroltak: saját magunk általuk való megnyirbált, ellopott, ellátása – munkánk hozadéka. Itt van, hát itt van az én egyik bajom! A MÉLTÓSÁG = az ami teljesül, az elvárásban. Ha átakarjuk ugratni az árkot, csak olyat bízunk meg, annak átugrásával, aki már bizonyított! Persze, ha még nem is olyat, de hasonlóval bizonyított, bölcs megfontolással megbízható – méltóvá lehet!

Ha felsőbb osztályba kívánunk lépni, arra méltóvá tesz, vagy nem, elért eredményeink jegyei. A méltóság lejáratásában a Világégést követő, agya sem volt diktatúrája megadta a kegyelemdöfést. „Nincsenek méltóságok, méltóságosak stb…”

Mára megkapta értelmét ez a kijelentés is. Persze, hogy nincs és nem volt méltóságos, méltó az izmus diktatúrában, s azt követő szintén izmusos mában.

Miért is? Egytől a sokig mind-mind méltatlan és így méltóságos sem lehet. Mert a méltóságosság: elérése annak az elvárásnak, ami méltóvá tesz! A fene essen a méltatlanjaiba, utálatos Bagelitek! Miattuk kell most a fogalmat magyarázni. Visszaadni az értékek értékét. A hajdani tisztségviselői csak és kizárólag rátermettségük, végzett teljesítményük, hűséges helytállásuk = szamárlétra váltak az áhított és érdemelt méltóságos úr címére.

Nem úgy, mint az egyszeri, a dohányzó készletből csak a szívó tüdejével rendelkező cigány osztotta a méltóságos címet, így: a gőzmozdony konyhájában álló (ez a fűtő és vezető tér) fűtőt látva szájában egy vidáman füstölgő stalbbal (cigi) megkívánván erőst, a bódító tekergőt, emigyen szóla: „… jaj méltóságos vezírúr, (ez a mozdonyvezető) essék meg a szíve szegény kívánságomon. Kínálna meg egy cigivel?! – Na gyere itt van fogd – szólt a felmagasztalt = dicsért (alaptalanul) fűtő, - De ha még tüzet is méltóztatna – No, így már jó? – kérdezte az adakozó. – Hogy jó é? Mégpedig! Pöfékel, majd megköszönve elfordul és elindul. Egy lépés után visszafordul, felnéz, majd kajánul ezt mondja: - Jaj már instálom, de jut eszembe, figyelj jóember, mert az vagy! Mond, ugye te nem is vagy vezsér úr, csak egy fűtő?! A cigány még anno tisztában volt a méltóság mibenlétére, miként a paraszt, vagy bárki, akit anyaszült egynéhány évtizeddel ezelőtt. Mert az akkori Édesanyák génjében még nem fészkelte be magát az álnok, hazug méltóság gőgje! No, de ugye mire is jó az átkozódás és az igazság kibontása. Hát anekdotázásra…! Érdekes az emberi szerkezet érzelmes, értelmi része! IS! A méltóságok e Hazában méltatlanokkal elfoglaltatva. Nem betöltve, mert ez csak akkor, ha méltók töltik és költik jó hírét hivataluk kiváló működésének!

A legfőbb méltóság: Oh, Egek! Mily alázattal gondolok azon történelmi legfőbb és egyéb méltóságokra, akik bearanyozták lelkem mélybelátó képeinek szeretett kereteit.

A lelki hatalmasságok fénylő csillagai ők, kik legalább lelkem bensejében megélhetővé tették, teszik a földi boldogság fakait. És mily kiábrándító és dühítő a megélt történelem silánysága, és a ma néven, jó néven nem csak Bagelite névvel illethető valóságos szörnyeinek, rémes lényeinek bűzhödt jelenléte – nem kívánt, a becsületes KÖZLÉNY által nem kívántak! Azt vegye figyelembe az, aki szokatlannak, és talán túlzottnak tartja véleményeim: én, Dojcsák István, 1941. XII. 26-án született, egyike vagyok annak a mondjuk és tartjuk 15 milliónak (mert, hát, ugye ennyien vagyunk, levonandók az elkövetők) akit az általam leírtak érintettek, egyszeri életét lenullázták.

De egyike vagyok azon, még meg sem születettek, és a ma ifjuságának szolgálója, valódi KÉPVISELŐJE, az ő képük azonos az enyémmel! Miként képeink, úgy sorsunk is azonos, hát így születik – van a képviselőség! És nem úgy, amiként ma hazudják! A ma úgynevezett képviselők nem a mi képünket viselik – mutatva, hogy kit képviselnek. Szegfűt, madarat („jómadarakat”) stb. jelvényeket hordanak, azt képviselik, azt az elnyomó, kizsákmányoló, egyszeri életet „megalázó” pártokat képviselik. Az államunk pedig csak is őket, a pártos Bageliteket.

Igen, mert mink mások, sőt akárhanyad rangúak sem vagyunk. Ugyanis a mint már említettem is: nekünk, a mi részünkre egyetlen petákot nem biztosít évente, folyamatosan az a hírhedt költségvetés, amíg az átok rájuk pártok öt milliárdot kapnak, hogy meglegyenek az eszközeik, a mi elnyomásunk, leigázásunk, megalázásunkhoz. Igen! Ez a való. A szomorú, a felháborító, felbőszítő való! Így hát ne tiltakozzék egyikőjük sem, ha én a Siralomvölgy áldozatá váltja, a legerősebb, a legtalálóbb szavakkal, jelzőkkel piszkolom őket. Ezt teszem, kell tennem tizenötmillió képeként, őket helyettesítve. Bár fel nem kértek, de: egy család vagyunk! Testvéreinknek pedig nem kell felkérni, testvéreit azért, hogy megvédjék, vagy szót, tettet tegyenek egymásért, a TESTVÉRÉRT. Én már csak ne legyek Káin, miként az aljasabb már nem lehet lette! Az elorozott az elcsalt – elrabolt és megszállt testrészeink még fokozottabban testrészeink! Mert gondoljátok meg: mennyivel több szenvedés idegen nyelv, idegen uralom. Megmaradni, vállalva velünk, bennünket, Magyarságukat, hát ez az amit mi nem éltünk meg és ezért képtelenek vagyunk felfogni. Ilyet mondani, hogy ha idejönnek felélik javainkat?! Ha hajlékodba testvér, rokon megtisztel látogatásával és még ajándékot is hoz (a képzett élete, tehetsége, munkás karjai, segítőkészsége = ezt hozza egy testvér, ha befogadjuk Erdélyből, Délvidékről, a Muraközéből, Szlovákiából, Burgenlandból és bárhonnan. De még csak a kínai is – bárki. Viszont a testvér, a magyar, a csángó, ez mindenek előtti – Bár mindenkit befogadtunk, mióta világ a világ. Nem tettünk rosszul. És mégis büntetett Trianon! No, hát részünk legyen benne valahány bűnösnek) – tán csak nem utasítod el, tán csak nem zárod be orra előtt az ajtót, tán nem hazudod „jaj, ne haragudjatok, de elveszett a hűtőnk kulcsa, így nem tudlak vendégül látni benneteket.” Ugye, hogy nem teszel – tennél ilyet. Akkor gondolj bele: az említett sejma hajdanák, útonálló kincstármetsző pojáca és társai ezt megtette és megtették ócska hazugságokkal „huszonhárommillió román özönli el Hazánkat” mondták, mit mondták, arcátlan, tehát gonosz pofával hazudták – vezették tovább a tévúton az általuk elbutított – nemtörődöm, önző becsapottakat! Igen, sajnos: önzőek és buták, féltékenyek vagyunk. Ilyenné tettek ezen Bagelitek az elmúlt időkben és ma is!

Ilyen és hasonló „na és” az állam a legrosszabb gazda a „Parlamentben sehol a világon nem lehet” hazudta a Házelnöknek érdemtelen méltatlanjai stb. nem lesz gáz – villany, úgy általában áremelés! És a többi húszoldalnyi – százoldalnyi bűn! Ezt tették, teszik ellenünk a legkisebb polctól a legmagasabbig. Ki anyagi javaink ellopásával, elorzásával, ki pedig olyan törvénynek nevetett férc handabandával, aminek semmi köze a Tisztesség, a Becsület alapján hozott, a TÁRSADALOM minden tagját egyként szolgáló igaz TÖRVÉNYEKHEZ! Mert, ki a fészkes franc hallott még ilyet, Bagelite kijelentés. A dolog, ami történt az ugyan nem etikus, de törvényes. Hát kapaszkodj ép elme, a múltba…! Létezhet törvény, ami nem etikus? Etika = Erkölcs.

Már most, vagy erkölcsös és akkor törvény, vagy pedig erkölcstelen és akkor arra nem lehet törvény. Mert az nem törvénynek hívják, de a zsiványság erkölcstelenségének!

Hát ilyenek a mi megszállóink, a gusztustalan, hazug pártosodott Bageliteink!